Csütörtök délután indultunk a kiscserkészekkel Pilisszentivánra. Mikor odaértünk, lepakoltuk a holminkat a szobákba, majd a kicsik egy furcsa alakkal találták szembe magukat: Hipotalamusz professzorral. Ő kivezette őket a házból, a zászlófelvonás helyszínére, ahol még több különös „idegen” várta őket. A professzor el is árulta, hogy időgépekkel dolgozik, és sikerült is kikísérleteznie egyet, amelynek segítségével különböző érdekes korokból származó embereket tud bemutatni nekik. Megismerkedtek hát Ős-Edittel, az ősasszonnyal, akinek még csontot is találtak a hajában, Szép Helénával, akit sokszor csak a világszép hercegnőként emlegettek, Kicsi Hansszal, a világháborús katonával, Hédinnel, a vikinggel, akinek Mikulásra hajazó szakálla volt, Bi-Pivel, a cserkészet megalapítójával, akinek köszönhetően sokat gyarapodhatott a cserkésztudásuk, valamint Joe-val, a cowboyjal és Vörös Hajnallal, az indiánlánnyal, akik sokszor vesztek ugyan össze a vadászterületeken, de a tábor végére elásták a csatabárdot.

Az első tábortűznél a kicsik aláírtak egy szerződést, amelynek segítségével részt vehettek az időutazásban, és sokat segítettek abban, hogy Kicsi Hans és Vörös Hajnal jobban is megismerkedhessenek egymással, hiszen nem beszélték a másik nyelvét, de ezt az ismerkedős játékok orvosolták.

Másnap reggel az egyik kiscserkésztől sajnos meg kellett válnunk, mert úgy lebetegedett, hogy haza kellett mennie.

Ezután a professzor új vendéget mutatott be nekünk, Morgan kapitányt, a nagy kalózt. Sajnos, mialatt őt elhozta hozzánk a régmúlt időkből, az időgép tönkrement, és darabjaira hullott útközben. Szerencsére a gondos Hipotalamusz készített egy repülési térképet, mely alapján megpróbáltuk visszakövetni az útvonalat, így kirándulni indultunk, hogy a bátor kiscserkészek segítségével helyreállítsuk az időgépet, különben a már barátaikká vált, különböző korokból érkezettek a mi századunkban ragadtak volna.

A kirándulás alatt gyönyörű erdőkben jártunk a kissé csípős őszi időben, és ebédre finom cserkészkolbászos kenyeret ettünk. Mire visszaértünk a szállásunkra, sikerült az összes alkatrészt összegyűjteni, így a professzor el is vonult, hogy megpróbálja újra összerakni a gépet.

Ezalatt az itt maradottak az időutazók segítségével növelték cserkésztudásukat. Később Bi-Pi és a cowboy vezetésével elindultak a közelben található szuper játszótérre, ahol még kötélpálya is volt, és mire visszaértek, a vacsora már készen várta őket.

Sajnos még egy kiscserkésztől kellett elbúcsúznunk, őt is betegség miatt vitték haza a szülei.

A tábortűzre most már minden őrs mókával készült, melyekben nem szabadott megszólalni, és a tábor egy-egy eseményét dolgozták fel, így nagyon vicces pantomimjátékok születtek az érkezésről, a kirándulásról és a játszótérről is.

A három időutazó lány, Ős-Edit, Szép Heléna és Vörös Hajnal sok játékot és dalt ismertettek meg a kicsikkel eközben, így mindenki fáradtsága ellenére vidáman tért aludni.

Nem is számítottak arra, hogy még egy meglepetés vár rájuk, azonban ahogy pizsamába bújtak, bekötött szemmel kivezették őket a szobájukból, és székekre ültették őket.

Így egy hangjáték formájában hallgatták meg az esti mesét, ahol még a kacsa is gágogott, hallani lehetett a tehenek patáinak dobogását és a főszereplő furulyajátékát is.

Ezután már valóban lefeküdtünk, és mindenki úgy aludt másnapig a sok kaland után kifáradva, mint a bunda.

Másnap reggeli közben a professzor sajnálattal jelentette be, hogy nem sikerült megszerelnie az időgépet, azonban ezután szerencsésen felfedeztek még egy darabot, amit Hipotalamusz elfelejtett beletenni, és láss csodát! Az időgép megjavult! Az időutazók el is tűntek, még elbúcsúzni se maradt idő tőlük!

Hamarosan azonban megjelentek a vezetők, akik azt állították, hogy dugóba keveredtek, ezért értek ide csak ilyen későn, a kicsik azonban sokáig kételkedtek ebben, valamiért azt bizonygatták, hogy ők valamiféle időutazók voltak.

Reggelit követően izgalmas egy perces feladatokat kellett végrehajtanunk, melyek között volt almából toronyépítés, tollelkapás, hangfelismerés és még sok vicces verseny.

Mikor befejeztük ezt a játékot, újra kirándulni indultunk, bár most csak rövidebb utat tettünk meg, így ebédre vissza is értünk. Ebéd után gyorsan összepakoltuk a táskáinkat, kitakarítottuk a szállást, és már következett is a zászlólevonás.

Itt mindenki kapott egy-egy apró villáskulcsot, hogy ha valaha elromlott időgép akadjon a kezünkbe, mindig legyen mivel megjavítanunk. Minden kiscserkész meg lett dicsérve, hiszen még a legkisebbek is ügyesen vették az akadályokat, és sok értékes segítséget nyújtottak.

Alig hittük el, hogy máris véget ért a hétvége, ami alatt rengeteg új élménnyel gazdagodtunk, de hamarosan már újra a Pázmáneum előtt álltunk, és nemsokára haza is értünk, de az biztos, hogy nem felejtjük majd el az időgépekkel való tapasztalatainkat.

Nóri